Eb gondolat ...

Az első gondolat ...

Világ életemben kutya párti voltam. Ennek okát, abban vélem felfedezni, hogy kiskoromban, sok osztálytársamnak macskája volt. Valamiért, nem lettem a macskák kedvence. Akárhányszor beléptem egy macskával lakott lakásba, biztos, hogy millió szőrszállal és a cipőmben vizelettel távoztam. Ennek ellenére, természetesen sosem bántanék macskát, de nem is vágytam arra, hogy cicát tartsak.

Több kutyánk is volt már, de ez a blog most nem róluk szól.. :)

2013. december 20-án arra eszméltem, hogy nincs kutya a háznál! Már egyébként is forrt bennem a gondolat, hogy már nekem is lehetne, hiszen hely van, anyagi körülmények, stb.. nem szabnak ennek gátat. Mivel nem egyedül élek, így felvetettem a kérdést minden egyes családtagnál. Senkinek nem volt ellenére.

Nem volt elképzelésem, semmire.. Csak, hogy szeretnék egy kutyát. Elkezdtem böngészni egy hirdetési oldalt.

"11 hónapos Yorki sürgősen eladó. Érdeklődni:061111.."

Mondanom sem kell, egyből elszállt az agyam! 11 hónapos?? Mért kell szegény kutyát eladni? Ember az ilyen? Hiszen a kutya megszoktak, stb.. Addig idegesítettem magam, ezen a kérdésen, hogy felhívtam a számot!

A beszélgetés így zajlott:

Én: Jó napot kívánok! Szeretnék érdeklődni aktuális még a kutyussal kapcsolatos hirdetés?

Nő: Igen!

Én: Szeretnék érdeklődni, hogy egy 11 hónapos kutyát mért adnak el ???????? !!!!!

Nő: Azért mert a gyerekektől akarják már szegényt "megmenteni" (?????????!!!!), mert a kisebbik gyerek már szétnyomkodta, gyakorlatilag ez miatt a kutya egy külön szobában él a nagyobbik gyerekkel, már nem merik kiengedni, hogy nehogy agyon nyomja a kicsi!

Én: Mondom, hol van a kutya?

Nő: Csobánkán!

Én: Akkor indulnék érte...

Aki szereti az állatokat, az szerintem el tudja képzelni, hogy ilyenkor mi játszódik le az ember fejében...

Nem volt mit tenni, el kellett indulnom még aznap a kutyáért, egyszerűen ezt diktálta az agyam és a szívem!

Csobánka, Pilisvörösvár mellett van.. este indultunk Nikolasért. Ahogy elhagytam Pilisvörösvárat, akkora ködbe érkeztünk, hogy 5 km/h-val mertem közlekedni..

Megérkeztünk a ház elé, minden le volt fagyva! Alig bírtunk bejutni a házba..

És akkor, végre megpillantottam Nikolast!

Egyből a kezembe adták, még akkor erről mit sem sejtettünk, hogy ez mért így történt..

Azt mondták, egy kicsit beteg, fül gyulladása van, de az elmúlik.

Elkértük a takaróját és nagyon sietve távoztunk, mert féltem, hogy még nagyobb köd lesz és nem jutunk fel Pestre még aznap!

Majd amikor haza értünk, akkor vettük észre....

Folytatás a következő bejegyzésbe!

Nyomj egy lájkot, ha szeretnél értesülni a következő bejegyzésről! :)